Bennünk, körülöttünk és a világegyetemben (mikro és makrokozmosz) mindenhol szabadon felhasználható energiaforrás található! Ezt a mai ember tudatosan már szinte egyáltalán nem használja, (sokan a létezéséről sem tudnak) pedig a minket körülvevő természet részét képezi! Mi az Aura? A fizikai testet körülvevő, szabad szemmel (általában) láthatatlan, különböző színű és vastagságú rétegekből álló, állandóan változó nagyságú és sűrűségű energia burok. Az embert tojás formában veszi körül. Rétegeinek száma 7. Maximális mérete 5m. Átlag emberé: 1-1,5 m.
Az aura látásról: Az aura un. Kirlián fotóval fényképezhető, tehát ezen energia burok létezése tudományosan bizonyított tény! Az aura sérülései: A fizikai sérülések a legkülső, a test és a lélek betegségei a belső burkokban tesznek kárt! Aki lélekben nincs egyensúlyban, bántja valami, sötét gondolatai vannak, gondterhelt, (stb.) vagy aki akármiféle testi betegségben szenved, annak valamilyen szinten sérült az aurája is. (Egyszerű példa: Ha beütjük valaminket, mi az első mozdulatunk automatikusan és azonnal? Odakapunk a kezünkkel a fájó ponthoz, testrészhez. Miért is...? Azért, mert az ember ösztönösen még tudja, amit fejben már nem, hogy az energia mezőt "be lehet foltozni", ill. elősegíthető a gyógyulása az által, ha energiát adunk át a megfelelő helyre. Ez történik akkor, amikor a kezünket odahelyezzük.) De energiát nemcsak saját magunkból és esetleg embertársainkból nyerhetünk, hanem a természetből is! A biomagnetizőr nem saját magából ad energiát, hanem a természetből vesz fel és ad át a betegnek! Ez a módszer azért előnyösebb a normál energia átadásnál, mert így részben többet (tulajdonképpen a gyógyulásig végtelen mennyiséget) kaphat a beteg, részben pedig nem veszélyezteti a magnetizőr a saját egészségét azzal, hogy elvonja a saját energiáit, mikor azzal másokat gyógyít. Néhány érdekesség az auráról: Uralkodó érzelmeink energiáinak színe áthatja egész auránkat. Pl.: - A szerelem érzésének átélésére az egész aura rózsaszínűvé válik. - Aki szeretettel telítődik, annak zöldes lesz. - Aki mély áhítattal Istenhez imádkozik, annak aranyszálak szövik át auráját. - Akinek sötét gondolatai vannak, annak aurája is szürkévé válik. Az aura testek egymásra hatása: - Unszimpátia: A két aura taszítja egymást. (Ezt aztán lélekben érezzük is. Ezért van olyan eset, hogy valaki nem tudja megmagyarázni, miért unszimpatikus valaki, de mégis érzi, hogy az.) - Barát: Kék vagy zöld színű összekötő erő van közöttük. - Szerelmesek : Ha közel vannak egymáshoz akkor aurájuk eggyé válik. (Ez mind megfelelő műszerrel fotózható tény!) - Régen a tanult bölcsek közül (akik a természet ezen törvényeivel is tisztában voltak) többen szabad szemmel is látták az aurának egy bizonyos részét. Ide vezethető vissza a már ősi képeken is gyakran ábrázolt glória a fej fölött. - Kevés gyakorlás után csukott szemmel kézzel is érezhetővé válik mások aurája! Hosszabb gyakorlás után kifejleszthető egy bizonyos szintig az aura látása is! - Az élettelen tárgyaknak is van aurája. (... de csak 1 rétegű!)
A világon MINDENT energiamező vesz körül! A növényeknek (fejlettségüktől függően) 2, 3, vagy 4 rétegű, az állatoknak 7, mint az emberé! - Mivel a (bármiféle) gyógyuláshoz nagy mennyiségű többlet energia is szükséges, (amit a saját fizikai testünk nem képes egy helyre összpontosítani) ezért minden betegségre meglepően jó hatással van az energia átadás! Enyhébb probléma esetén 24 órán belül, nagyobb gond esetén 48 órán belül MINDEN ESETBEN valamiféle egyértelmű javulás indul el a kezelés után! Ez lelki problémáknál is ugyanígy érvényes! Érezhető megkönnyebbülés, a vitalitás növekedése, fáradékonyság csökkenése, alvás problémák ritkulása, kedély állapot egyértelmű javulása várható! Ezen felül a "vonzom a bajt" -állapot is erősen gyengül, vagy akár meg is szűnik! (Amit szó szerint kell érteni, hiszen ha valaki tele van negatív érzelmekkel, gondolatokkal, akkor az ilyen eseteket vonzza magához, tehát még többet és többet kap belőle. Az agyhullámok frekvenciájára már a 30-as években tudományos bizonyíték állt rendelkezésre. Mint minden, aminek mérhető frekvenciája van, ez is kölcsönhatásban áll a környezetével. Energia átadással és ez által az aura megtisztulásával ez az állapot is kezelhető!) Testi problémáknál a tünetek (pl. fájdalom) csökkenése, sérült, beteg testrész gyógyulásának gyorsulása. ( Igen, ez azokra a betegségekre is vonatkozik, amikkel az orvostudomány ma még (néha pedig ma már) nem tud mit kezdeni!)
Kezelés menete:
A pácienstől semmiféle közreműködést nem igényel! Problémától függően ülő, vagy fekvő testhelyzetet kell felvegyen. Az energia átadás kb. 5-7 percig tart! Utána egy pohár vizet fog kapni, amit szintén magnetizálok előtte. Ezt meg kell inni egyszerre. Utóbbi miértjéről néhány mondat: A víz képes érzékelni a különböző rezgéshullámokat és "emlékezetében" elraktározza azok üzenetét. Ezt már bizonyította is egymástól függetlenül több, külföldi és magyar kutató. A legelterjedtebb elemünkre hatással van a zene, a kimondott szó, sőt a gondolat is. A bennünket alkotó mintegy 70 százaléknyi vízre mi magunk vagyunk hatással, vagyis ha például negatív érzéseink vannak, akkor a víz ehhez igazodó szerkezetet vesz fel, és ez árt. Pozitív érzéseink, gondolataink viszont kedvező hatást váltanak ki a vízből.
A természetgyógyászok már a 19. század elejétől alkalmazták a pusztán a gondolat által befolyásolt gyógyító vizet, ma ezt biomagnetizált víznek nevezik. Szemmel látható, hogy az eső táplálta növények sokkal erősebbek, mint a mesterségesen öntözöttek. Ennek az a magyarázata, hogy a fellegekben lévő víz a légkör különböző rezgéseivel töltődik fel, amelyek pozitív energiát adnak át. Egy japánban végzett tudományos kísérlet alapján bebizonyosodott, hogy a vízre még a leírt szavakkal is lehet hatni. A kísérlet során az egyik vízzel teli pohárra a szeretet szót írták, míg a másikra az ördögöt és ezen szavak jelentésén pár másodpercig az adott pohár víz mellett meditáltak. A két víz lehűtését követően elektronmikroszkópos fényképfelvételeket készítettek azok szerkezetéről. A szeretet hatására a víz kristályai szabályos hatszöget mintáztak, míg az ördög formátlan, kaotikus mintákat jelenített meg. Több kutató szerint a gyógyító források nem csupán kémiai összetételük miatt hatnak kedvezően az emberre, de a Föld rezgéseiből szerzett energiájuk miatt is. Ezek a szent helyeknek is nevezett források úgynevezett csillagpontokon találhatóak, ahol a pozitív földsugárzások keresztezik egymást. Ezért alkalmazok az energia átadás mellett magnetizált vizet! A kettő együtt minden esetben (már az első alkalommal) biztos hatást ér el! Akkut, súlyos esetben a kezelést 1x -pár nap elteltével- meg kell ismételni! Ezen tudomány több éves tanulmányozása és gyakorlása után állíthatom: Még nem volt olyan eset, hogy semmiféle pozitív hatás ne jelentkezett volna a kezelések által! (Amiért soha nem kell fizetned!) Ugyanakkor fontos, hogy tudd: Ez itt nem "csodatévő műhely", soha, senkinek nem ígérek varázsütésre teljes gyógyulást! De érezhető, tapasztalható állapotjavulást viszont igen!
Mivel többször előforduló technikai problémát jelentett, hogy az itt, ezen az oldalon nekem írt rövid üzenet nem jutott el hozzám, így tisztelettel kérek mindenkit, hogy aki felvenné velem a kapcsolatot, az a mail címemen (vagy Facebook -on) tegye ezt meg! Köszönöm! :-)